Elindult a földi digitális átállás

Szolgáltatókereső

Településkereső

 

Támogatók:

mksz logo

upc logo

tvo-logo

mkm logo2

mipszi logo

Elindult a földi digitális átállás

2012. október 31-én Barcson Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Piller András, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója és Karvalics Ottó polgármester közösen indították el a földfelszíni digitális átállás folyamatát.

Az országban először Barcson szűnt meg az analóg sugárzás, a városban élők azonban mégsem maradtak tévé nélkül. Ez a körzet is részt vett az NMHH tesztprogramjában, melynek során az emberek nemcsak tájékozódhattak a várható változásokról, ezzel kapcsolatos teendőkről és a további lehetőségekről, hanem indokolt esetben támogatást kaptak a váltáshoz.

Karvalics Ottó, Barcs polgármestere elmondta: „A hatóság képviselői és a szereléssel foglalkozó szakemberek szinte házról házra járva térképezték fel a rászorulókat. Barcson háromszázötven, a kistérség teljes területén pedig félezer háztartásban ingyenesen szerelték be a digitális televíziózáshoz szükséges berendezéseket".

Az átálláshoz szükséges technikai feltételek megteremtésében az állam minden rászoruló jogosult számára támogatást ad. Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke hangsúlyozta: „Az átállás során az NMHH kiemelt figyelmet fordít azokra, akik saját erejükből nem tudják beszerezni a korszerűbb televíziózáshoz szükséges eszközöket. A jogosultak számára a digitális adás vételéhez szükséges berendezéseket és a beszerelésben segédkező szakembereket biztosítunk. Hatóságunk feladata, hogy a tájékozódáshoz, a tudáshoz és a kulturális értékekhez való szabad hozzáférés lehetőségét a televíziókészülékeken keresztül is egyenlő eséllyel tegye elérhetővé mindenki számára. Önhibáján kívül senki nem maradhat televízióadás nélkül, sehol nem sötétülhet el egyetlen tévéképernyő sem."

Piller András az Antenna Hungária vezérigazgatója kifejtette, a digitális földfelszíni szolgáltatás már a lakosság 98 százalékát eléri, és a vállalat felkészült arra, hogy a digitális átállás biztonságosan megtörténjen.

A digitális átállás során legkésőbb 2014. december 31-ig az analóg műsorterjesztés helyébe a digitális műsorterjesztés lép. A tévénézők számára az átállás az eddig megszokott három csatorna (m1, RTL Klub, TV2) mellett plusz négy tévécsatorna és három rádió ingyenes vételét teszi lehetővé. A digitális vétel emellett jobb kép- és hangminőséget biztosít, és olyan kiegészítő szolgáltatások igénybe vételét is lehetővé teszi, mint az elektronikus műsorújság vagy a gyermekvédelmi zár, amellyel a kiskorúak számára nem ajánlott csatornák kódolhatók.