Szolgáltatókereső

Településkereső

 

Támogatók:

mksz logo

upc logo

tvo-logo

mkm logo2

mipszi logo

Beszélgessünk kábeltévés hálózaton

A kábeltelefon népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy miközben a hagyományos telefonvonalak száma immár 2000 óta egyre apad, addig a kábelmodemes telefon-előfizetőké az elmúlt évek során egyre emelkedik.

Ha egy kábeltelevíziós társaság a hálózatát műszakilag felkészítette internet-szolgáltatásra, akkor az egyúttal már alkalmassá válik a telefonálásra is. A kábeltelefon alapja ugyanis a VoIP (Voice over Internet Protocol). A beszédhangokat a modem átalakítja adatjelekké, így azok az internetforgalommal azonos úton és módon eljutnak a szolgáltató központjába, majd onnan más hálózatokkal összekapcsolódva bármely másik vezetékes vagy mobiltelefonra.

Legalább három érv szól a kábeltelefon mellett. Egyik, hogy ezzel együtt az ügyfél immár egyetlen szolgáltatótól veheti igénybe a legfontosabb kommunikációs megoldásokat, vagyis a tévé és az internet mellett a telefont is, tehát egyetlen számlán rendezhetik a költségeiket. A másik, hogy szolgáltatóváltás után is megtarthatják a korábbi telefonszámukat. Végül a harmadik, talán legfontosabb érv, hogy a hálózaton belüli hívások rendszerint ingyenesek. Ezt az teszi lehetővé, hogy a beszédjelek mindvégig az interneten belül maradnak, így nincs szükség más telefontársaság közreműködésére a kapcsoláshoz. A „hálózat" ez esetben nemcsak az adott települést jelenti, hanem rendszerint az összes olyan települést, ahol az ugyanaz a kábeltársaság nyújtja a szolgáltatást.

Mindezek eredménye, hogy 2011 végén már köze 700 ezer lakásból már kábeltelefonon hívják ismerőseiket az emberek.