Szolgáltatókereső

Településkereső

 

Támogatók:

mksz logo

upc logo

tvo-logo

mkm logo2

mipszi logo

Internet a telefondróton avagy az xDSL titka

A DSL (Digital Subscriber Line) technológia a hagyományos telefonvonalat nagysebességű digitális vonallá alakítja át, kihasználva, hogy a rézdróton a beszédátvitel mellett kialakítható egy szélessávú kétirányú információs csatorna is. Így a telefonvonal jóval nagyobb mennyiségű digitális adat átvitelére tehető alkalmassá.

ADSL, ADSL2, ADSL2+ platformok
Amikor általában beszélnek a DSL rendszerekről, gyakran tesznek a DSL elé egy x-et, amikor is az xDSL arra utal, hogy mára már a DSL rendszerek egész családja alakult ki.
A leginkább közismert az ADSL, amely az "Asymmetric Digital Subscriber Line" angol szavak rövidítése, s amelynek jelentése: aszimmetrikus digitális előfizetői vonal. Itt az aszimmetria azt jelenti, hogy ezekben a rendszerekben a kétirányú digitális információ átviteli csatornák adatsebessége a két irányban egymástól (jelentősen) eltérő lehet: letöltési irányban akár 8 Mb/s-os, feltöltési irányban pedig maximum 1 Mb/s. Ezek az átviteli sebességek erősen függenek a telefonvonal hosszától. Az említett sebességek mintegy 2-3 km vonalhosszúságig érvényesek.
Az új technológia a korábbi analóg és ISDN "dial-up" rendszerekhez képest minőségileg egészen újszerű, nagy sebességű internetezési lehetőséget kínál az előfizetői telefonvonalak felhasználásával. Az ADSL ideális eszköz az internetezésre azért is, mert a legtöbb internetező számára fontos, hogy a letöltési irány jóval nagyobb sebességű lehet, mint a feltöltési sebesség. (Azoknak az üzleti internet-felhasználóknak viszont, akik rendszeresen nagy fájlokat küldenek másoknak, rendelkezésre áll a szimmetrikus DSL, az SDSL, amely azonos sebességű csatornákat kínál mindkét irányban.)
Az ADSL szabvány 1999-es elfogadását az ITU-T illetékes bizottsága egy folyamat kezdetének tekintette, s ennek megfelelően a munkát gőzerővel folytatta. 2002-ben elfogadták az ADSL2, 2003-ban pedig az ADSL2+ (ADSL2plus) szabványt. Ez utóbbi az ADSL-hez képest gyakorlatilag megháromszorozta a sodrott réz telefonvonalon a letöltési irányban létrehozható digitális csatorna sávszélességét, ami ideális körülmények között elérheti a 24 Mb/s sebességet 2-3 kilométeres vonalhosszúságig, de a legrosszabb esetben is meghaladja a 10 Mb/s bitsebességet ezen a távolságon belül. Ezzel a megoldással a távközlési vállalatok reális esélyt kaptak arra, hogy hagyományos telefonos infrastruktúrájukat szélessávú információs hálózattá alakítsák át.
A szükséges infrastruktúra megteremtését követően a távközlési vállalatok igazi "triple-play" szolgáltatóvá váltak, s szolgáltatási portfoliójukba fölvették mindazokat a tv- és rádióműsor-átviteli, valamint interaktív videó-, hang- és elektronikus játék-szolgáltatásokat, amelyek a nagy digitális kábelrendszerekben az utóbbi években meghonosodtak. Az IP-alapú technológia egységes alkalmazása a Gbit (gigabit) sebességű gerinchálózatokban (Gbit Ethernet), valamint az ADSL2+ előfizetői hálózatokban ("last mile") egyszerűvé és viszonylag olcsóvá teszi ezeknek a szolgáltatási hálózatoknak a kialakítását.

VDSL, VDSL2 platformok
Az ITU-T azonban ezzel még mindig nem fejezte be a munkát. 2003-ban ratifikálták a VDSL2 szabványt, amely egészen kis távolságokon (néhány száz méteren) belül akár 52 Mb/s bitsebességű átvitelre is képes. Ennek a megoldásnak azoknál a hibrid hálózatoknál van jelentősége, ahol például a szolgáltató gerinchálózata egy nagysebességű optikai hálózat, amelynek előfizetői lecsatlakozási pontjait sokkal olcsóbb sodrott rézzel összekötni a néhány száz méterre található előfizetői DSL modemekkel, mint optikai kábellel. Nem sokkal később, 2005-ben megjelent a továbbfejlesztett VDSL2 (G.993.2) szabvány is, amely a sodrott rézdróton elérhető letöltési sebességet a már szinte hihetetlennek tűnő 100 Mb/s-ra növelte, s az elérési távolságot ilyen sebesség mellett is közel 1 kilométerre emelte.